Tévedtem... Tévedtél.
Eleinte azt hittem, minden az én hibám.. Önmagam okoltam mindenért, ami fájdalmat okozott..
Vége van... Az idő múlásával a szív sebei is begyógyulnak majd.
Megbántam? Talán. Csupán egy fellángolás, mely a fellegekbe emel, de kis idő múlva tüze kihunyni kezd.. Tudnom kellett volna? Az élet rendje?!
Szavakat nem találva elmém zavartan ugrál a múlt és jelen gondolatai közt.
Mit tettem?! Miattad! Mert fájt...
De te észre sem vetted... Hibáztattál, akkor még jogosan, de mindeközben te is hibássá váltál.
A sebek begyógyulnak, de a hegek örökre megmaradnak. Egy életen át tartó stigma, melyet még életem során végtelenszer bánni fogok. Magamba véstem a fájdalmam kínját, hogy emlékezzek.. Hogy tán ne kövessem el ugyanazon hibát, mint azelőtt. Viszont az érzelmeim vihara nem csitul, s még több meggondolatlanságot követel áldozatként.
***
Belefáradtam... Te nem hallgattál azon dolgokról, melyekhez másnak köze sincs. Pedig kértem...
Azt mondtad, ha választás elé kerültem, mindig te jártál rosszul. Tévedés! Pusztán nem tudattam veled mikor, mennyit áldoztam érted...
Késő.
Minek a magyarázkodás, amikor eddig mindvégig vakon önmagam hibáztattam a történtekért.
***
Most először.. valaki megsiratott... A vállaimon éreztem könnyei záporát, s csak tehetetlenül álltam egy helyben szorosan magamhoz szorítva őt. Soha senkinek nem mondtam... ő mégis tudta, pedig tökéletesen titkoltam.
Mert te átélted, s megértettél minden szó nélkül... Köszönöm. <3
Ellenben ha te nézel rám, nem engem látsz.. csupán egy rólam kialakított kép, melynek csak pár tulajdonságát ismerheted és nem tudsz a következő kockára lépni.. (Innentől csak visszafele vezet az út..)
Mindezek mögött az élet folyama nem apadt ki.
Az emberek alapok nélkül ítélnek, képtelenek a törődésre, megértésre és az elfogadásra...
Egy hatalmas szakadék szélén állok az ugráson gondolkodva, de ti mégis két lábbal rúgtok a sötétség és pusztulás verme felé.
Más világban éltek naivan, tudatlanul, a szenvedéstől távol. Mások lelkébe tiporva, érzésein nevetve szándékosan mélyebbre taszítjátok azt, ki anélkül is szenved, hogy még jobban összetörjön.
Sosem fogom megérteni...
Egy újabb tégla a falban, hogy elzárkózzak mindenki elől, hogy ne tudják ki vagyok, ne ismerjenek.
S mégis tudom, nem lenne megoldás..
***