"Vidékies kiejtésével néha a halálról beszél, ami bűnbánatot vált ki, boldogtalan emberekről, akik kétségkívül léteznek, fájdalmas kötelességekről és szívet tépő elválásokról. A lebujokban, ahol leittuk magunkat sírva nézte a körülöttünk lévőket, ezt a szegény csordát. A sikátorokban részegeket emelt fel a földről. Olyasfajta szánalom volt benne, melyet a rossz anyák éreznek a kisgyerekek iránt. Olyan kecsesen mozgott, akár egy kisleány a katekizmus órán. Úgy viselkedett, mintha mindenhez értene: üzlethez, művészethez, orvostudományhoz. S én követtem. Követnem kellett!"
***
"Engem nem érdekel mit csinál a többi költő...
Az egyetlen dolog ami számít, maga az írás, minden egyéb csak literatúra."
"Vajon miért akart annyira menekülni a valóság elől? Nem volt ember, akiben ilyen erős lett volna e szándék. Talán tudta a titkát, hogyan lehetne megváltoztatni az életet."
"Hmm, nem okvetlenül."
"Pedig ez történt. De a felszín alatt egy új rendszer bugyborékolt és tört fel lassan a közöny rétegein át. Legyél keményebb, vesd el a romantikát, hagyd abba az ékes szólást, értsd meg a lényeget. És most már látom hová juttattak világhódító terveim.
...
Ide. Az egyetemleges élményt keresve itt kötöttem ki. Értelmetlen és tétlen koldus életet élek..."
"Mit jelent ez? Nem értem, mit akarsz ezzel mondani?"
"Pontosan azt, amit mondtam. Szó szerint. Se többet, se kevesebbet."
"Nem írok többé...
...
Mert már nincs mondanivalóm, ha ugyan volt egyáltalán valaha. Tudod, én önjelölt látnokként vágtam neki az életnek. Világmegváltóként, az új irodalom megteremtőjeként, de semmi értelme. A világ túl öreg, nincs benne semmi új. Mindent elmondtak már.
...
Az én tehetségem, azt csinálok vele, amit akarok."
"Látod az égen a haladó karavánokat?
Segítenem kell az embereken, kötelességem.
Nekem nem kell pénz csak ha vér áztatja. A tenger talán lemossa a szennyet.
... Visszamenni a naphoz... A nap majd meggyógyít."
"Mondd, hogy szeretsz."
"Tudod mennyire kedvellek... És te szeretsz?"
"Igen."
"Akkor tedd a kezed az asztalra."
"Mi?"
"Tedd a kezed az asztalra. Tenyérrel fölfelé."
...
"Megtaláltam."
"Mit?"
"Az örökkévalóságot. Ott, ahol a nap egybefolyik a tengerrel..."
Az egyetlen dolog ami számít, maga az írás, minden egyéb csak literatúra."
***
"Vajon miért akart annyira menekülni a valóság elől? Nem volt ember, akiben ilyen erős lett volna e szándék. Talán tudta a titkát, hogyan lehetne megváltoztatni az életet."
***
"Az utóbbi hetekben nyilván azt hitted, a béna renyheség állapotában heverészek itt.""Hmm, nem okvetlenül."
"Pedig ez történt. De a felszín alatt egy új rendszer bugyborékolt és tört fel lassan a közöny rétegein át. Legyél keményebb, vesd el a romantikát, hagyd abba az ékes szólást, értsd meg a lényeget. És most már látom hová juttattak világhódító terveim.
...
Ide. Az egyetemleges élményt keresve itt kötöttem ki. Értelmetlen és tétlen koldus életet élek..."
***
***
"Mitől félsz a legjobban?
...
Attól, hogy az emberek olyannak látnak engem, mint én őket."
...
Attól, hogy az emberek olyannak látnak engem, mint én őket."
***
"Mit jelent ez? Nem értem, mit akarsz ezzel mondani?"
"Pontosan azt, amit mondtam. Szó szerint. Se többet, se kevesebbet."
***
"Nem írok többé...
...
Mert már nincs mondanivalóm, ha ugyan volt egyáltalán valaha. Tudod, én önjelölt látnokként vágtam neki az életnek. Világmegváltóként, az új irodalom megteremtőjeként, de semmi értelme. A világ túl öreg, nincs benne semmi új. Mindent elmondtak már.
...
Az én tehetségem, azt csinálok vele, amit akarok."
***
"Látod az égen a haladó karavánokat?
Segítenem kell az embereken, kötelességem.
Nekem nem kell pénz csak ha vér áztatja. A tenger talán lemossa a szennyet.
... Visszamenni a naphoz... A nap majd meggyógyít."
***
"Mondd, hogy szeretsz."
"Tudod mennyire kedvellek... És te szeretsz?"
"Igen."
"Akkor tedd a kezed az asztalra."
"Mi?"
"Tedd a kezed az asztalra. Tenyérrel fölfelé."
...
***
"Megtaláltam."
"Mit?"
"Az örökkévalóságot. Ott, ahol a nap egybefolyik a tengerrel..."
---
Total Eclipse
