Talán nem kellett volna hazamennem a viharban...

Szemeim már a végletekig kisírtam,
Egy könnycsepp sem hull már...
Dörög, mintha csak sóhajom hívta
volna, csak fájdalom, mi múlna már...

Egyedül a sötétben..
Ki bizalmát eljátszva önmagában sír,
A halált várja csak tétlen.
Csupán (csak) szánalommal bír....

A kést szívéhez szorítni képtelen,
Tolla hegye mégis írni kénytelen...

Alkotói válság ~ pár összekapart szócska

Nem akarok több hazugságot látni

Te csak játszottál,
Miközben engem mélyen megbántottál...
Mégsem kérdeztem soha,
Hazudtál-e nekem valaha.

Mondd őszintén, egy kicsit is akár, de szerettél?
Puszta hallgatásoddal a föld alá temettél.
Egy be nem gyógyuló seb van szívemen,
S a hallgatás csupán magamba fojtott érzelem..,
Végtelen fájdalom, mely mardossa lelkem.



Haldoklik a remény

Örökké csak terád várva,
az esőben már teljesen bőrig ázva...
Mindig az utolsó pillanatig reméltem,
de végül rájöttem, sosem volt esélyem.

Lassan megtanultam nélküled élni,
de mégsem tudtam felejteni, mit jelent igazán félni..
Mert ha végül úgy döntesz, újra kezded,
mindig a szemed előtt lebeg majd, hogy elvesztetted.