Az idő megáll, talán úgy érzed,
A megérzésed azonban lehet téved.Ki önmagát marcangolja, tépi
Ördögi körét újra és újra éli.
Gyönge szavaid fülembe jutnak,
Azt sugallják: Ne indulj egyedül útnak!
Mért várjak, ha már vártam eleget?
Nem jött senki sem, egyedül te vagy nekem...
Csalódtam én már százszor, ezerszer,
De hogy olyan legyek mint te, azt felejtsd el!
Sólyomként egy kalitkába zárva,
Megfosztván szabadságomtól, meggyalázva...
Egyre csak némán azon töprengsz magadban:
Vajon milyen érzés élni?
Árnyékból a fénybe lépni..
Ha szét tudnám a rácsokat tépni...
De börtönöd nyitja csakis te magad vagy.
